Története
Fiatal fajta, a két világháború között keletkezett. Őse az igen vegyes összetételű magyar parlagi
nyulak és a magyar vadas nyúl mellett a 19. század végén hazánkba került belga óriás nyúl. A magyar
parlagi nyúl igen szapora volt, de nem volt megfelelő minőségű sem a húsa, sem a szőrméje. Ezt
a tulajdonságát kívánták feljavítani a tenyésztők, amikor a két világháború között keresztezték a
belga óriással. A gyorsabban fejlődő és nagyobb testű nyulak több húst és nagyobb méretű prémet
termeltek. A keresztezés kényszerű volt és tervszerűtlen, mindössze kistenyésztői szinten folyt. Az új
fajtát először Fekete László írta le A házinyúl tenyésztése és egészségtana című könyvében 1941-
ben. Ekkor a magyar óriás nyúl példányai már rendszeresen megjelentek a kiállításokon.
A háború után, 1958 és 1962 között a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet (KÁTKI)
egy megfelelő húsnyúlfajta kialakítására törekedett, amit az akkor még igen heterogén magyar óriás
nyulak feljavításával kívánt elérni. Ekkor keresztezték a magyar vadas nyúllal. Mivel a kutatások
nem hozták meg a kellő eredményt, felhagytak a nyúlfajta további szervezett tenyésztésével.
A kisgazdaságokban viszont továbbra is kedvelték a magyar nyulakat igénytelenségük, gyors
növekedésük miatt. Tovább folytatták a magyar vadassal történő keresztezéseket, minek
következtében a magyar vadas nyúl az 1980-as évek elején teljesen eltűnt, mint önálló fajta.
A magyar óriás nyulak fennmaradására súlyosan hatott, amikor a 80-as évektől a kistenyésztőknek
többet fizettek a fehér színű állatokért, mint a színesekért. Ez kérdésessé tette a fajta fennmaradását.
Ráadásul a nemzetközi szövetség sem ismerte el a fajtát. Kissé könnyebb lett a tenyésztők helyzete,
amikor 1994-ben a nyulat felvették az őshonos állatok listájára. Ennek ellenére a magyar óriás nyúl
napjainkban is rendkívül nehéz helyzetben van, állománya mindössze pár száz példány lehet. A
gazdasági hasznosításra irányuló nemesítés feladatát jelenleg senki nem vállalja.